Krízisalapot hozott létre a Magyar Református Szeretetszolgálat a járvány miatt anyagi gondokkal küszködőknek
„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat. A befolyt összegből a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek.
A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.
„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket” – hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. „Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.
Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik. A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”. Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.
Az ügyvezető igazgató felhívta arra is a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat is csatlakozott a #maradjotthon mozgalomhoz, melyet egy plusz kihívással egészítettek ki. „Arra kérünk mindenkit, hogy az otthon töltött idejéből szánjon néhány percet arra, hogy rendelkezzen adója 1%-áról és csatlakozzon #odaADOm kampányunkhoz. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is nagy szüksége van a támogatásra, hogy segíthessen másokat. Az 1%-ának felajánlása nem igényel plusz anyagi ráfordítást, csak figyelmet” – hívta fel a figyelmet a vezető. A Szeretetszolgálat 18196913-1-42 adószámán várja az adó 1 százalékos felajánlásokat. További információ a Magyar Református Szeretetszolgálat #odaADOm kampányáról a www.jobbadni.hu oldalon olvasható.
Köszönjük, hogy támogatásával Ön is segít a rászorulókon.”írja a ttre.hu
IMÁDSÁGRA VALÓ FELHÍVÁS
KEDVES TESTVÉREK!

Szeretettel kérem ezúton is testvéreinket, hogy csatlakozzunk a meghirdetett „ PÁNIK HELYETT IMA ” nemzetközi imalánchoz! Minden este 18 órakor közös imádságra buzdít. Mondjuk el ekkor együtt /vagy a nap bármely szakában egyedül/ Johannes Hartl imádságát:
„Uram, eléd hozzuk betegeinket – vigasztalásért és gyógyulásért fohászkodunk. Legyél közel a szenvedőkhöz, főleg a haldoklókhoz. Vigasztald a szomorkodókat.
Adj bölcsességet és energiát az orvosoknak, kutatóknak; erőt minden nővérnek és betegápolónak ehhez a különösen nagy terheléshez. Imádkozunk mindazokért, akik szenvednek a pániktól. Mindazokért, akiket legyőz a félelem. Imádkozunk a viharban békességért, tisztánlátásért. Imádkozunk azokért, akik nagy anyagi károkat szenvednek, vagy ettől kell tartaniuk.
Jóságos Atyánk, mindenkit eléd hozunk, akiknek karanténban kell lenniük, magányosak és senkit nem tudnak átölelni. Töltsd el szívünket békéddel. És igen, kérünk azért, hogy ez a járvány visszahúzódjon, a számok csökkenjenek, újra minden a régi lehessen. Tégy minket hálássá minden egészséges napunkért.
Ne engedd, hogy elfelejtsük, hogy az életünk ajándék. Hogy egyszer meg fogunk halni és nem tudunk mindent kontrollálni. Hogy csak Te vagy örök. Hogy az életben annyi lényegtelen dolog van, ami gyakran túl hangosnak és fontosnak tűnik. Tégy minket hálássá mindazért, amit krízisek nélkül olyan könnyen figyelmen kívül hagyunk.
Bízunk Benned. Köszönjük.” Ámen.
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” / Jakab apostol levele 5,16 /
Testvéri Köszöntéssel: Szabó Richárd lelkész
KÖZLEMÉNY
KEDVES TESTVÉREK!
Embertársaink védelme, és a koronavírus terjedésének megállítása, lelassítása érdekében a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségének Közleménye alapján: https://ttre.hu/tartalom/5123/3/keruleti/szuneteltessenek-minden-egyhazi-alkalmat, http://reformatus.hu/mutat/17143/ 2020. március 16. napi hatállyal a Tiszaroffi-és a Tiszagyendai Református Egyházközségek minden egyházi hétközi és hétvégi alkalma, a vasárnapi istentiszteleti-és egyéb alkalmak határozatlan ideig szüneteltetésre kerülnek!
Amikor halljuk a harangszót, csendesedjünk el otthonainkban, kulcsoljuk imára a kezünket és imádkozzunk felebarátainkért, főleg az idős Testvéreinkért!
A Tiszaroffi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalában 2020. 03. 16-tól a személyes félfogadás szünetel, ügyintézés kizárólag elektronikus úton a [email protected] e-mail címen, valamint telefonon a +3656 438-326 telefonszámon lehetséges!
Reméljük, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk a Testvérekkel, addig is az Úr Áldjon meg, és őrizzen mindannyiunkat!
Testvéri köszöntéssel: Szabó Richárd lelkész
FELHÍVÁS
„A Tiszántúli Református Egyházkerület felhívása a vasárnapi istentiszteleti rendről
Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus elleni védekezés miatt. Itt olvashatja a Magyarországi Református Egyház Zsinati elnökségének felhívását, valamint tájékozódhat a Nagytemplomi, a Kistemplomi, a Kossuth utcai, a Nagyerdei, és a Szabadságtelepi gyülekezetekről is.
Közlemény
Kérjük, hogy ahol 100 főt meghaladó istentiszteletre lehet számítani, akár több istentiszteletet is tartsanak vasárnap, hogy a létszám ne haladja meg az előírtat. Az istentiszteletek között legalább fél órás szellőztetési szünetet kell tartani. Kérjük, hogy járjanak el szabály szerint, és száz főnél többen ne tartózkodjanak az istentisztelet helyszínén. A rendelet 2020.03.12-től visszavonásig érvényes.
Az Európa Rádió minden vasárnap délelőtt tizenegy órakor közvetít református istentiszteletet, amelyet este nyolc órakor megismétel.
Debrecenben és Nyíregyházán délután három órakor is hallgatható istentisztelet közvetítés. A református rádió adása interneten is követhető a www.europaradio.hu címen.
Az élő közvetítések linkjeit keresse a www.reformatus.hu címen és a Tiszántúli Református Egyházkerület Facebook-oldalán.
Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.
A járvány terjedésének megállításáért és a már megbetegedettekért, orvosokért és kutatókért imádságra buzdítunk.”[1]
[1]https://ttre.hu/tartalom/5116/3/keruleti/a-tiszantuli-reformatus-egyhazkerulet-felhivasa-a-vasarnapi-istentiszteleti-rendrol