Evangelizációs hét

Az „Első Tiszaroffi Evangélizációs Hét” a meghirdetett időpont szerint 2019. 08. 08 – 11 között került megrendezésre Tiszaroffon. Tekintve, hogy a gyülekezet életében 100 éve ez az első evangelizációs hét, ezért számunkra az esemény kiemelt jelentőséggel bírt, tekintettel annak egyházközségünk történetében egyedülálló voltára. Minden nap du. 16 órakor a tiszaroffi református templomban evangélizáció volt, amelyet „morzsaszedés” követett. Az egyik evangélizációs alkalmon – az Egyházközség Meghívását elfogadva – részt vett a Tiszaszőlősi Református Egyházközség küldöttsége, Nagytiszteletű Kéki Ibolya lelkész Asszony és Virág Mihályné gondnok Asszony vezetésével -Köszönjük! Az evangélizációs hetet vasárnap de. 10 órakor Ünnepi Úrvacsorás Istentisztelet zárta, ahol a 35 fokos hőség ellenére szép létszámban jöttek el gyülekezetünk és a tiszagyendai gyülekezet tagjai. Vasárnap du. 17 órakor a gyülekezeti mag részére az evangélizáció lelki mondanivalójának értékelésére gyűltünk egybe a tiszaroffi református parókián. Megköszönjük Nagytiszteletű Beszterczey András nyugalmazott esperes Úrnak, evangélizátorunknak áldott szolgálatait! Megállapíthatjuk, hogy az evangélizáció eredményeképpen a gyülekezet nemcsak létszámában gyarapodott, hanem emberi lelkekkel is. Egyedül Istené a dicsőség!